Szerelje fel üzlethelyiségét klímával Ön is!

Szerelje fel üzlethelyiségét klímával Ön is!

Ha a vendéglátásban tevékenykedünk, akkor tudhatjuk, hogy a vendégek komfortérzetén nagyon sok múlik, ugyanis a kiszolgálás, az ételek és az italok mellett ez az, ami alapján eldöntik, hogy visszajáró vásárlók lesznek-e vagy sem.

Ha egy klíma beszerelése mellett döntünk éttermünkben vagy bárunkban, az egy többszörösen megtérülő befektetés, ugyanis álladó kellemes hőmérsékletet tarthatunk fent a hideg és a meleg évszakokban egyaránt. Egy légkondicionáló alkalmas a hideg és a meleg levegő befújására is, hosszú távon pedig egy fix hőmérséklet tartására. Így, amikor vendégeink belépnek egy adott helyiségbe, rögtön egy kellemes benyomás fogja érni őket évszaktól függetlenül. A kellemes hőmérséklet miatt valószínűleg kellemesebben fogják magukat érezni és elképzelhetően tovább is maradnak, aminek következtében többet is fogyasztanak. Ennyire egyszerű, és semmi más nem kell hozzá csak egy légkondicionáló!

Bízza ránk a klíma beszerelését éttermébe vagy bárjába, és a hatás garantáltan nem marad el! Ha kérdései adódnának szolgáltatásainkkal kapcsolatban, keressen fel minket a megadott elérhetőségeinken!

Válasszon megbízható céget!

Válasszon megbízható céget!

Tudatos fogyasztóként Ön is alaposan utána szokott járni az adott szolgáltatásnak, amelyet igénybe szeretne venni? Ez esetben részesítse előnyben azokat a cégeket, amelyek megbízható cég tanúsítvánnyal rendelkeznek! Ha légkondicionáló berendezésekkel kapcsolatos céget keres, akkor a Horváth Klíma a megoldás!

A megbízható cég tanúsítvány hűen tükrözi napjaink igényeit, hiszen az internetkorában könnyedén lebuktathatóak azok a cégek, amelyek hamis ígéretekkel bombázzák a fogyasztókat. Ennek révén a tanúsítvány létrejöttének alapötlete az volt, hogy mérvadó, vásárlói vélemények alapján kaphassanak a cégek egy olyan kitüntetést, amely iránymutatást ad a vásárlók számára. Megbízható cég tehát csakis olyan vállalkozás lehet, amelyet a saját fogyasztói tüntetnek ki ezzel a megtisztelő ranggal.

A megbízható cég tanúsítvány garancia a minőségi szolgáltatásra, a reális ár-érték arányra, valamint az ügyfelekkel szembeni lojalitásra. Ha olyan klímaberendezésekkel foglalkozó céget keres, amely megfelel ezeknek a kritériumoknak, nálunk jó helyen jár!

klímaberendezés

Klíma berendezés az év minden szakára!

Sokakban él tévesen a kép, hogy a klímák csupán a nyár tartozékai, pedig a korszerű berendezések sokkal többre képesek, mint nyáron hűteni a lakást. Ahhoz, hogy megértsük a működésüket, érdemes megismerkednünk a felépítésükkel:

  • Maga a klimatizált egység, melyben a folyadék található, ami a levegő hőmérséklet szabályozásáért fel. Ez az egység négy fő részre osztható: kompresszor, párologtató, kondenzátor és fojtás.
  • Szabályozó egység – Lehet magán a klímán, de olykor külön termosztáttal vagy távirányítóval szabályozható a hőmérséklet.

Tehát a klímák nem a hűvös levegő fenntartására szolgálnak, hanem egy adott hőmérséklet biztosítására. Pontosan ezért az év bármely szakában alkalmazhatóak, hiszen segítségükkel télen-nyáron fenntartható az átlag szervezet számára ideális 26-27°C.

Tekintse meg Ön is minőségi klímaberendezés kínálatunkat, és válasszon praktikus megoldást egész évre! Kérdéseivel bátran keressen fel minket, munkatársaink készséggel segítenek!

légkondicionáló

Klíma használat okosan

A légkondicionáló berendezés valóságos áldás a forróbb napok idején, melyekből valljuk be, egyre több van nyaranta. A lakásban, irodában elég egy gombnyomás és máris kellemes, hűs fuvallat hoz enyhülést. Amíg kint tombolnak a pluszok, addig bent optimális hőmérséklet uralkodik. Nem árt azonban a klíma használatát is körültekintően alkalmazni.

A túl sok hűvös könnyen megfázáshoz, de akár klímareumához is vezethet, ezért ne vigyük túlzásba. A kinti és a klimatizált helyiség közötti hőmérsékletingadozást könnyen megérzi a szervezet, ezért a berendezés közelében gondoskodjunk megfelelő ruházatról. A klíma szárítja a szoba levegőjét is, és vegyük figyelembe, hogy szemszárazságot is okoz. Védekezzünk sok folyadékkal, vitaminokkal. A tartós hideg ízületi gyulladással is sújthat. A légkondicionáló tisztítása és a megfelelő szűrő elengedhetetlen az egészséges működtetéshez. Amikor beállítjuk a készüléket, a kinti és benti hőmérséklet között 5-8 fok különbség legyen. Olyan légkondicionálót vásároljunk, ami gazdaságos is, ezt a berendezésen feltüntetett jelzésekről olvashatjuk le, az „A” jelű a legjobb energiafelhasználású modell.

Egyéb tanácsért, és klímaszereléssel kapcsolatban forduljon hozzánk bizalommal!

klíma beszerelés

Milyen előnyökkel jár a klíma?

A nyári kánikula közeledtével egyre gyakrabban kerülnek szóba a klímaberendezések előnyei és hátrányai. Sokan azonban a klímákat a légkondicionáló gépekkel azonosítják, holott a kettő között sok eltérés tapasztalható. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány alapvető tudnivalót a klímákat illetően, hogy mindenki ezek tudatában dönthessen szükségességükről.

A klíma beszerelése elsősorban valóban a nyári melegektől óvja meg a felhasználót. A klimatizált helyiségek ideális hőmérséklete 26-28°C között mozog, ha ennél alacsonyabbra állítjuk, fennáll a megfázás veszélye. Mivel a klímaberendezések többsége szabályozható, így kizárólag a felhasználón múlik azok használata. A klíma beszerelésével az ideális hőmérsékleten túl az allergiások tünetei is kezelhetőek, hiszen nincs szükség sok szellőztetésre, így az otthonok pollenmentesek lehetnek. Ezen felül a legtöbb klíma nem csak hűtésre, de fűtésre is alkalmazható, így télen is hasznát vehetjük.

Ha Önt is meggyőzték a klímaberendezések mellett szóló érvek, és szeretne minőségi klímát beszereltetni otthonába, forduljon hozzánk bizalommal!

légkondicionáló

Miért fontos a klíma szakszerű karbantartása?

A légkondicionáló berendezések használata manapság mindenki számára elérhető, sőt, a klíma már egyáltalán nem tartozik az elérhetetlen luxuscikkek közé.  A légkondicionáló már családi otthonokban, cégek irodáiban, vállalkozások üzleteiben is megtalálható és működését – hiányával ellentétben – már szinte nem is vesszük észre.

Nem szabad megfeledkeznünk a karbantartásról sem, hiszen ahhoz, hogy a légkondicionáló berendezés kifogástalanul működjön, évente legalább egy alkalommal alapos ellenőrzést kell végezni rajta.

A karbantartás három fontos tényezőt érint:

  • A légkondicionáló hőcserélő bordáira baktériumok gyűlhetnek fel, melyek akár a klíma teljes légterére kiterjedhetnek, így a szükséges tisztítás komoly fertőzések elterjedését előzheti meg.
  • A karbantartás megszabadítja a légkondicionálót a kellemetlen szagoktól, amelyeket a gombás, illetve bakteriális telepek okoznak.
  • A klímaberendezés működésének hatásfokát nagyban rontják a hűtőbordáira lerakódott szennyeződések.

Klíma szerelés, javítás esetében forduljanak hozzánk bizalommal!

 

klímaberendezés

Szerelje fel Ön is panellakását még a kánikula előtt légkondicionálóval!

A ventilátor olcsó és könnyen beszerezhető hűsítő eszköz a forró nyári napokra, de valójában nem hűti, csak keveri a levegőt, így kellemesebb hőérzetet biztosít. Sokan éjszakára nem is hagyják bekapcsolva, mert csak a hangját hallják, és ugyanúgy melegük van. A panellakásokban a nyári hőség még elviselhetetlenebb!

Miért van olyan meleg éjszaka a panelházakban?

Szellőztethetünk egész nap, felmoshatjuk akárhányszor az erkélyt, a rosszul, vagy egyáltalán nem hőszigetelt panelházakban éjjel szaunában érezhetjük magunkat. A beton a nap folyamán felmelegszik, majd azt a hőt éjszaka adja le. Elviselhetetlen és nem lehet tőle aludni.

Vásároljon Ön is klímaberendezést, mely pénztárcabarát megoldás és nagyobb komfortot is nyújt egy egyszerű ventilátornál! A nyár többé nem lesz elviselhetetlen az idősek és gyermekek számára sem, akik alapvetően könnyebben rosszul lesznek a forróságban.

Garantált, hogy nem lesz több álmatlan éjszakája a hőség miatt, ha Ön is beszereltet egy légkondicionálót! Forduljon bátran hozzánk, és válasszon korszerű, megbízható klímaberendezést!

klímaberendezés

Mit érdemes tudni a legionelláról?

A klímaberendezések hasznos kiegészítői a mindennapoknak: hűsítenek, frissítenek nagy melegben, de fűteni is tudunk velük, ha úgy adódik. Megfelelő karbantartás hiányában azonban az elhanyagolt klíma az életünkre is törhet.

A rendszeres tisztítással és fertőtlenítéssel megelőzhető az egészségre káros gombák, por, allergén anyagok és atkák megtelepedése, elszaporodása. Ezek a gombák a párás helyeken könnyen gyökeret vernek, spóráik pedig a légkondicionáló levegőjével együtt a hűteni kívánt helyiség légterébe, onnan pedig a tüdőbe jutnak.

A legionella az egyik legismertebb és legveszélyesebb betegség, melyet az elhanyagolt légkondicionáló idézhet elő az emberi tüdőben. A legionella, vagy más néven légiós betegség egy bakteriális fertőzés, ami a tüdőgyulladás és a Pontiac láz tüneteit produkálja: láz, fejfájás, végtagfájdalom, köhögés, hasmenés. Nem mindig jár súlyos tünetekkel, az esetek többségében enyhe lefolyású. Ellenszere a megelőzéshez nincs, ezért kiemelten fontos a légkondicionálók rendszeres ellenőrzése.

Keressen minket bizalommal, ha klímáról van szó, és óvja egészségét profi szakértők segítségével!

Biztonságos hűtőközeg az R-32?

Mivel az R-32 a kevésbé gyúlékony hűtőközegek
kategóriájába tartozik (2L. osztály az ISO 817 szabvány szerint), biztonságosan használható a legtöbb légkondicionálási és hőszivattyús alkalmazásban.
Az R-32 berendezések gyártóinak és az R-32 hűtőközeg palack beszállítóinak útmutatóit természetesen be kell tartani, ahogyan az Európai és országos biztonsági előírásokat is, mint bármely más típusú hűtőközeg esetében.

Az R-32 nem gyullad be, ha a koncentráció szintje a helyiségben nem haladja meg az alsó gyúlékonysági limitet (0,306 kg/m³).

A nemzetközi és európai biztonsági előírások és szabványok, mint az EN 60335-2-40 és EN 378 meghatározzák azokat a feltételeket, amelyekkel véletlenszerű szivárgás esetén
a koncentráció jóval az alsó gyúlékonysági határ alatt marad.

A háztartási készülékek reléi vagy kapcsolói által generált szikrák, illetve az ismert statikus elektromossági kisülésektől az R-32 nem gyullad be.

Az R-32 egy alacsony toxicitású hűtőközeg, ugyanahhoz az alacsony toxicitású kategóriához tartozik, mint az R-410A.

klímaberendezés

Miért válasszunk klímaberendezést?

A légtechnikai berendezések közül a legelterjedtebb a klíma, ami nagyban megkönnyíti életünket. Nézzük meg, hogy miért:

  • A klímák nagyon elterjedtek manapság, így számos típus közül választhatunk.
  • Üzemekbe és nagy létesítményekbe célszerű az ipari klíma választása, viszont otthoni, vagy akár irodai levegő szabályozására a komfortklíma a megfelelő választás.
  • A klímaberendezés nem csak hűtés céljából kitűnő megoldás: egyre gyakrabban használják fűtésre és a levegő nedvességtartalmának a szabályozására is, illetve egyes darabok képesek elszívni a kellemetlen szagokat, port, párát és egyéb levegőben lévő szennyező anyagokat.

A klíma tehát számos előnnyel rendelkezik, amik által környezetünkben kellemesen és komfortosan érezhetjük magunkat, hiszen a friss, tiszta levegő jobb közérzetet és frissességet biztosít számunkra.

Fontos megtalálni a megfelelő klímaberendezést, hiszen egy nem megfelelően kiválasztott és beszerelt klíma több kárt okozhat, mint hasznot! Keressen minket elérhetőségeinken klímaberendezésekkel kapcsolatban!